Én felkelék szép piros hajnalba 
Kimenék ajtóm elejibe.
Feltekinték napkeletre,
Hát ott vagyon fehér kőkápona.
Küjel arangyos, belül irgalmas.
Abba üle szent asszonyunk.
Szent ajaka megkékülvel
S új sír vala, új sír vala…
Odamene Szent Istán, Szent Lukács:
Mit sírc, mit sírc  asszonyom, Szűz Mária?
Hogyne sírjak Szent Istán, Szent Lukács.
Harmadik kegyes napja, hogy az én áldott szent fiamat nem láttam.

Menny ki térgyig vérbe, könyökig könnyűbe,
Meglátod a te áldott szent fiadat.
Kimene térgyig vérbe, könyökig könnyűbe,
Meglátá az ő áldott szent fiát.
Hol vótál, hol vótál én áldott szent fiam?
Én a zsidók kezikbe vótam.
Harmadik kegyes napja, hogy kergettek, üdöztek.
Meddig magas kálváriára kikergettek,
Magas keresztfára felfeszítettek,
Két lábamat egyibe szegzették,
két kezemet két felé feszítették,
vas árdákval odalamat kinyitogatták,
piros véremet kiontották,
feteke fődnek szinivel itatták.
Büdös nyálikval töpdöstek, 
Vasnyársakval döfődtek,
Véres kendezőkvel kendeztek.
Ki ezt elmondja este lefektibe, reggel felkőtibe,
Pokol ajtaja bészámláltódik,
Mennyeknek ajtaja kinyitatódik,
ÁMEN.

László Katalin (1931. Pusztina)